I. Mikor a mult évben *) Nyugotázsia őstörténeteit az ékiratok világánál vizsgáltam e helyen: majdnem a szánakozás hangján szólt e tanulmány tárgyáról a magyar mivelődés egyik közlönye, fájlalva mintegy, hogy van magyar ember, a ki ilyesmivel is foglalkozik. Említésre sem tartanám méltónak e megjegyzést, ha egy elszigetelt véleményt tolmácsolt volna. De e véleménynyel mindannyiszor találkozunk, valahányszor egy-egy iró a magyar tudományosság határait tágitani akarja bármi téren. Hasonló észrevételeket hallunk még most is koronként a hasonlító nyelvtudomány mívelői ellen. S midőn a Budapesti Szemle az utazási munkák ismertetését Barth világhirű művének bemutatásával kezdette meg, nem egy ember mondta, még az irodalom terén is: mi közünk nekünk Áfrikához? Ugyanily megjegyzést vontak magokra egyiptomi tanulmányaim is. *) 1858-ban. A kérdés az kell-e nekünk egyáltalában tudomány; vagy, midőn más nemzetek irodalma a tudományok egyetemét képes fölkarolni, egyedül a magyar szellem az, melyről azt kell mondanunk: „elég neked Macedonia !"? - A hazai föld ismerete, a nemzet történelme melyik magyart ne érdekelné mindenek fölött? De egy mivelt nép nem hasonlithat az indiánhoz, kinek földrajzi ösmerete alig terjed vadászberkein tul; se az otahajtihoz, a ki dicsekvéssel mondá, hogy ő csak nemzetisége történeteit tudja. Nem szólok ez uttal a tudás egyéb ágairól, csak a világtörténetet illetőleg jegyzem meg, hogy a mely nép egyszer kilépett az ugynevezett passiv népek sorából s vágyat érez a civilisatió fölébredt elemeit magában kifejteni, szükségkép érdekeltséggel viseltetik az összes emberiség sorsa iránt. Korunkban senki sem kételkedik többé azon solidaritáson, mely az emberiség érdekeit a jelenben egybefűzi. A világtörténelem azt mutatja, hogy e solidaritás kisebb nagyobb mértékben mindenkor megvolt. A hellén történetirókat olvasva is érezzük, hogy Marathonnál több forgott koczkán, mint csupán a kis Görögország sorsa; s Európa népei, a középkor szaggatottsága mellett, alig ismerték egymást, midőn a keresztyénség közös érdeke közös zászló alá gyüjtötte őket. S a mit egyes korszakokban tapasztalunk, ugyanazt látjuk az idők folyamában, kezdettől fogva. Egyik nemzedék a másiknak vállain emelkedik. A hellén müvészet előzményeit Egyiptom, Ninive és Persepolis romjai közt találja föl a műtörténetiró. A „könyvek könyvéhez“, mely az ujabb polgárisodás alapja, egy kis nép története a Jordán partjain képezi a bevezetést. S az isteni Plato nem egyedül szent Ágostonnak nyujtotta kezébe a kulcsot az evangeliumhoz. Az ujabb korban is az ó-kor remek-iróinak tanulásával kezdődik a tudományok föléledése. Közönségesen ismert dolgok ezek, tekintetes Akademia. Sa mit e főbb vonások nagyban mutatnak: igazolva találjuk kisebb-nagyobb fontosságu adatok által az emberi müvelődés minden lapján. Egyik lapot olykor nem is érthetni a másik nélkül. Az egyes népek történetei csak kiszaggatott lapjai a világtörténetnek. S annyival inkább áll ez, minél kevesbbé henye epizod valamely nép története a világhistoriában, minél inkább befolyt valamely nemzet az emberiség közös érdekeinek előmozditására. Az ily nemzet tagja nem dicsekedhetik többé azzal, a mivel a fentebb érintett otahajti lakos; hazája történeteit sem értheti valóban azon kapcsolatok ismerete nélkül, melyek más nemzetek történeteivel fűzik egybe nemzete viselt dolgait. Az általános emberi érdeken tul megvan e szerint különös, mondhatni hazai érdeke is a világtörténet tanulásának. S ne higyjük, hogy ez érdek csak a történelmi korra vonatkozik. Az őstörténetek tanulása szintén bir ez érdekkel. Az emberiség eredetének kérdése nem csupán a nyomozó történetirót és bölcselkedőt foglalkod |
