tatta kezdet óta. A népek ősvallásos szemléletének már a legrégibb korban kiegészitő részét teszik az emberiség származását és leágazását illető nézetek. Ide járul utóbb az eredet régiségével való büszkélkedés, mely egyes népekben szintugy fölébred, mint az előkelő családokban: egyaránt igyekeznek azok és emezek minél messzebb, minél tekintélyesebb világtörténeti nevekre vinni vissza származásuk törzsfáját. Ez igyekezet, bár különböző módon, minden időben nyilatkozott. A középkor iránya hozta magával, hogy min-` den nemzet az Eredet könyvében közlött származási táblát vette kiindulási pontul hazai történelmében. Keveset törődtek azzal, hogy az egybefüző lánczszemeket nem őrizte meg se a történelem, se a hagyomány: a képzelődés egybekötötte, a mi meg volt szakadva századokon, sőt ezredéveken által. A XVIII. század bölcselmi iránya vetett véget a történetirás ezen nemének; s talán még szigorubban bánt el a középkori nemzeti mondákkal, mint a pogány ősmondákkal a középkor. E közben ugyanazon scepsis, mely a római történet kezdeteit oly merészen felforgatta, előmozditá a historiai kritika megalapítását. A nemzeti hiuság mindazáltal nem mondott le szép álmairól. Minél kevesbbé élt jelentékeny életet valamely nép a jelenben, minél kevesbbé az újabb idők szüleménye volt nemzetisége: annál örömestebb fordult vissza az ősidők felé. S mint a magyar utazó, ki őseit ment - keresni a távol keletre, mindenfelé figyelt, hol üti meg fülét egy-egy rokonnak tetsző hang: ily utazásokra indultak most az őstörténetek nyomozói könyvtáraikban. Forgatták a régi irók foliansait, felhányták az indexeket s puszta hangok után indulva, halomra irták a jegyzeteket, az idézeteket. Váltig meg volt e nyomozásoknak tudós szine, valódi tudományos alapok nélkül. A népek rokonsága ügyében, ugyanis, a hol a történelmi nyomok megszünnek s a hagyomány szálai elenyésznek, physiologiai, kaponyatani, physiognomiai vizsgálatok s a népek vallásos, értelmi és társadalmi, szóval öszszes szellemi és erkölcsi állapotának egybevetése nyujtanak némi felvilágositást. Legmesszebb veti pedig világát az ősidők szürkületébe a hasonlító nyelvtudomány, a melynek köszönhetjük főleg, a mit eddig Nyugotázsia őskoráról, a hagyományok fölött tudunk. Az érintett tudományok azonban többnyire a legujabb idők fejleményei; az őstörténetek régibb nyomozóit nem támogathatták vizsgálataikban. Mi különösen a nyelvrokonságot illeti: arról is alig volt fogalmuk, hogy a szók és nevek rokon hangzása csak akkor bizonyit, ha értelmök is rokon, nem gyanitván, hogy ez esetben sem egyszer idézheti elő a szóhasonlatot különböző nyelvekben a kölcsönzést nem is emlitve pusztán a beszélő szerv hasonló alkotása, a hangutánzásból eredt egyformaság, s az emberi hangok scálájának csekély terjedelme: csuda-e, ha még kevésbbé törődtek a nyelvnek azon magasabb nemű hasonlitásával, mely az anyag, vagyis egyes szók helyett, a nyelvek szervezetét veti egybe, s mint a zoolog, a szervezetek hasonlatából következtet a családi, nemi és faji rokonságra? A nyelvtudomány és ethnographiai ösmeretek fejletlensége mellett legfölebb azzal vádolhatjuk az őstörténetek egyik és másik régibb nyomozóját, hogy oly nyelvek anyagával is űztek hasonlítást és szójátékot, melyek előttök merőben ismeretlenek voltak; s a történettudomány eddigi eredményeit, mélyebb vizsgálat nélkül, eltaszitván mintegy lábaik alól, ujra igyekeztek alkotni a világhistoriát - nemzetök számára, ábrándjaikból. Igy történt, hogy Kollár a trójai hősökkel hozta összeköttetésbe a szlávok őstörténeteit; mig egy dán tudós a skandináv nép ősrégiségét bizonyitandó, a paradicsomot is éjszaki hazája rideg égalja alá helyezte. Nem is emlitem egyes német tudósok ábrándjait. A magyar őstörténetek nyomozása is átment e phasisokon. A mi krónikásaink és régibb történetiróink is követték a középkori krónikások és történetirók példáját; s az Árpádok származási fája, melyet immár Attilához vitt föl a hagyomány, a világhóditó hún vezértől csakhamar Nimródig emelte büszke sudarát. A krónikások naiv hitét utóbb nálunk is tudományosan akarták igazolni, kezdetben zsidó, majd általánosan űzött szóhasonlitásokkal. Otrokocsit a merészebb Horváth István követte, s mi tagadás benne jól esett büszkeségünknek, szintén a paradicsomban keresni szép nyelvünk eredetét, s elhitetni ha a világgal nem, legalább magunkkal, hogy a gúlák épitésétől és Babylon alapitásától fogva, a római comitiumok rendezéseig, alig történt nevezetesb világtörténeti esemény, a melyben őseink ne szerepeltek volna. A szép álmokért, mondhatni, elhanyagoltuk történelmünk való korszakait; s nem csuda, ha a többi népek csaknem megfeledkeztek azon nagy szolgálatokról, melyeket őseink az emberiségnek tőnek, az naptól fogva, mikor a népvándorlások eme nagy országutján őri állomást foglalván, egységes államot alkottak az itt talált zagyva népek közt, melyek közől egyik sem birta e földet polgárositani, s védfalat emelvén a keleti barbar népek hóditó árja ellen, biztositani Nyugot fejlődését. De nem szándékom e helyen vádakat emelni a magyar őstörténetek nyomozói ellen. Nem a mi érdemünk, hanem a koré, mely az őstörténetek nyomozásához szükséges segédtudományokat ennyire is kifejté, hogy, a midőn méltatjuk elődeink hazafiságát, egyszersmind belátjuk tévedésöket. En csupán a tényeket constatirozom; csak az őstörténeti tanulmányok hazai érdekét akarom igazolni; s ezt alig mutatja inkább valami, mint azon kiváló előszeretet, melylyel egyes történetnyomozóink e tanulmányokat eddig, mint mondám, történelmünk való korszakainak elhanyagolásával is űzték, s az a nagy részvét, melylyel ábrándjaikon csüggött a közönség. S ha elismerjük az őstörténetek ezen hazai érdekét: nem el kell-e ismernünk, hogy e tanulmányt is egyetemességében kell üznünk; hogy a világtörténet szálai, melyek elágazásaikban is annyiszor érintkeznek, kiindulási pontukon mindinkább egybefolynak. Az őstörténelem, ilyen kiterjedésben fogva fel, óvhat meg bennünket azon botlástól, melyről fentebb szóltam, hogy megkisértsük ujraalkotni a világtörténetet saját számunkra. Nyelvészeti és ethnologiai tanulmányok mindinkább kijelölik azon népcsaládok megkülönböztető jellemvonásait, a melyekre az emberiség oszlik; s e vonásokat ismerve igazodhatunk el csupán a népek ösrokonsága iránt. Ily előkészületekkel indulva vizsgálódásainkban, nem fogjuk keresni a velünk rokon népeket se árja, se sémi népekben, hanem azok mellett vagy hátterökben. A tér tisztában ki van jelölve, s meg vagyunk kimélve, ujra tenni meg mindazon vizsgálatokat, a melyek évtizedekig foglalkodtatták az összes tudós világot, s oly eredményekre vezettek, a melyek iránt többé kétség sem foroghat fen. Az ily tényeket, ha indokolásuk bennünket is meggyőz, el kell fogadnunk; s kellő kritikával általültetnünk irodalmunkba. E birálatos átültetést kezdém meg e helyütt Nyugotázsia őstörténeteiről felolvasott tanulmányaimban. Se tanulmányok nemcsak általános világtörténeti, hanem különös hazai érdekét is felmutatni volt czélom e nehány sorban. |